Peller Mariann és Juni György

Életünk legszebb napját tettétek még tökéletesebbé!

Nagyon köszönjük Nektek, azt a figyelmet és segítséget, amit a gyűrűválasztás során kaptunk tőletek.

Köszönjük szépen!

Peller Mariann és Juni György

Interjú Peller Mariannal és Juni Györggyel

Peller Mariann a Rádió1 közkedvelt műsorvezetője nemrég házasodott össze Juni Györggyel, aki szintén szakmabeli, tévés főszerkesztőként dolgozik.
A nagy esemény kapcsán ültünk le beszélgetni velük, hogy mi is részesüljünk a fiatalok örömteli pillanataiból.


– Hogyan ismerkedtetek meg?

– Körülbelül másfél éve telefonon keresett meg Gyuri, hogy érdekel-e egy munkalehetőség a Story4 tv csatornánál.
Amikor még csak a hangját hallottam, éreztem, hogy hevesebben dobog a szívem.
Gyuri emlékei szerint, amikor ő letette a kagylót a beszélgetésünk végén, maga elé nézve azt mondta magában, hogy leendő gyermekeinek ilyen anyukát képzelne el.
A személyes találkozásunk aztán el is döntötte a továbbiakat.

–Mariann a lánykérés is érdekes volt?

– Valóban és váratlanul is ért.
Éppen rohantam egy esti, élő műsor próbájára és forgatására, amikor Gyuri elém állt és megkérte a kezem.
Szinte futva mentem a taxihoz és fel sem fogtam a történteket, de azért mégiscsak, hiszen igent mondtam.

– Hogy zajlott az esküvőtök napja?

– Nem volt ám nagy lagzink, pedig korábban mindig azt hittem, hogy olyan lesz.
Valahogy most a kis, meghitt esküvő magától értetődően alakult ki.
Mindössze tíz főből állt a násznép, akik eljöttek az Oktogonnál lévő Központi Házasságkötő Terembe.
Nővérem volt a tanúm és egy csütörtöki napon mondtuk ki a boldogító igent.
Utána együtt elmentünk ebédelni a kedvenc éttermünkbe, majd egyenesen egy wellness hétvégére utaztunk.
Nagyon jól sikerült az egész, bensőséges, meghitt és szeretetteljes volt.


– A karikagyűrűtökről is mondjatok egy-két szót!

Nagyon szép gyűrűt választottunk, amit a NIKO ékszerszalonban terveztek és készítettek el nekünk.
Érdekességük, hogy nem egyforma a kettő, az enyém sárga aranyból készült és kerekített formavilágú, amit apró briliánsok díszítenek, a Gyurié fehér aranyból készült és kicsit szögletesebb alakú gyűrű.